Ma körülnéztem a városban, fél 11-től fél 5-ig sétáltam. Először a kikötőt néztem meg, meg a környező utcákat. Gyalog is nagyon közel van minden, tényleg olyan Oslo, mint valami vidéki kisváros.
Napközben -5 fok volt, szépen beöltöztem, nem annyira fáztam, de hát levegőt venni kell: az orrom majd szét fagyott! Az arcüregemben is éreztem azt a -5 fokot... Úgyhogy néha bementem egy boltba vagy plázába körülnézni, hogy felmelegedjek. (A vacsinál a többiek azt mondták, hamar meg fogom szokni a hideget, már várom nagyon, hogy így legyen...)
A régi kikötőt néztem meg, a legtöbb hajó vitorlás volt. Van egy olyan, ami 1915-ben Scheveningenben épült (Nórival voltunk ott, Hága után van, tengerparti kisváros), mindkét világháború után eltűntnek nyilvánították, de mindig meglett (eredetileg halászhajó volt, de ezeket a háborúban át szokták alakítani csatahajókká vagy csapatszállító hajókká). Később megvették a norvégok, most a kikötőben áll, de szeretnék, ha később is működne még mint halászhajó. A távolban láttam egy bazinagy hajót is, olyan magas volt, mint egy panelház, és sokkal szélesebb. Óriási volt! Még sose láttam ekkora hajót. Olyat, ami nekem szép hajó, ma még nem láttam, itt a vitorlásokon kívül mai turistahajók voltak, de azok nem voltak szépek. Gőzös talán egy volt, de abból nem látszott sok. Majd a nagyobb kikötőben...
A környező utcákban sétálgattam, megnéztem a városházát, ami nem szép, ezért nem is fényképeztem még le, na meg lemerült az elem a fényképezőgépben... A nemzeti színházat felismertem, mert rá volt írva, de a többi, ránézésre nevezetes épületet nem, mert hideg volt, és nem vettem elő a táskámból az útikönyvet. Gondoltam majd ha hazaérek megnézem, de akkor meg olyan fáradt voltam, hogy inkább lepihentem, aztán meg mentem vacsorázni a mentoromhoz.
Az utcán nagyon könnyen felismerni, hogy ki norvég és ki nem. Először is, akinek világos vörös haja meg szakálla van, az biztos, hogy norvég. Volt ilyen több is, úgy néznek ki, mint a viking kalózok, pedig rendes ruha van rajtuk. Lányoknál inkább a ruha mennyiségéből látni: sok olyan van, akin egy szál cicanadrág fölött egy hosszú pulcsi volt, rövid kabáttal. Ehhez képest rajtam annyi ruha volt, ami már kicsit a mozgásban is korlátozott! Ezzel nem voltam egyedül, innen ismertem fel a többi külföldit (és tényleg, ők angolul beszéltek). Egy szembe jövő ki is nevetett, amikor a sálamat kicsit fentebb húztam, egy igazi norvég ilyenkor ugyanis kb. csak divatból visel sálat, sapkát meg minek...
A mentoromat Lisának hívják, berlini, de most ősszel is, meg már régebben is volt Osloban, beszél norvégul, és sok mindent tud a városról. A barátaival azt szokták csinálni, hogy minden nap más főz, ma ő volt a soros, és meghívott. Nem tudom mit főzött, de nagyon finom volt :) Bemutatott a barátainak: volt két szlovák, még egy német, egy holland, egy amerikai és egy talán kolumbiai, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre ő kabátban ült, és elmesélte hogy náluk a férfiak 90%-át Huannak hívják. Azt is mesélte, hogy náluk van egy olyan mondás, hogy aki játszik a tűzzel, az éjszaka be fog pisilni, és én voltam az egyetlen, aki ismerte ezt a mondást! :)
Más nem is nagyon történt velem... Boltokban voltam, sok olyan áru van, amire csak norvégul, svédül és finnül van ráírva hogy mi az és mik az összetevői... De hát úgyis fogok tanulni norvégul :) Vettem valami halkrémet, olyan, mint nálunk a májas kinézetre, csak halból van. Ehető. Tényleg nem rossz, de ha rájövök hogy melyik fűszert hogy hívják norvégul, fel fogom dobni valahogy. A hentespult okozott igazán nagy meglepetést: csak halat lehet kapni! De azt sokfélét, volt gusztustalan szürke lapos hal is, az átmérője kb. 30 cm. Nem ilyet fogok enni először.
Hazafelé menet egy lány leszólított, és kérdezett tőlem valamit. A gond legfőképp az volt, hogy ezt norvégul tette, és egy szót sem értettem az egészből! Hosszú kérdés volt, én meg gondoltam nem illik félbeszakítani, ezért végighallgattam, majd mondam neki, hogy nem értettem, és ez az első napom Osloban. Nagyon kétségbe esett, nem tudom mit kereshetett, de így még angolul sem igazán segíthettem volna... Azért nevetett egy kicsit :) (Én nagyon.)
Mai utam először a temetőbe vezetett, hogy megkeressem Ibsen és a többiek sírját. Ibsent nem találtam meg... Csak Bjørnstjerne Bjørnsont, akire nem emlékeztem, hogy ki volt. Író, költő, újságíró volt, ő írta azt a verset, ami, miután az unokája megzenésítette, a norvégok himnuszává vált. (Ha valakit érdekel, ide kattintva meghallgathatja.) A temetőbe lépésnek egyébként szigorú szabályzata van, melyet piktogrammokkal hoztak a nép tudomására: kutyakakit zacsiban gyűjteni, kutyát pórázon tartani, autóval, biciklivel, lóval bejönni tilos, és ne szemetelj! Nagyon ügyes és rendes lány voltam, betartottam minden szabályt.
