Építészeti Múzeum és Kortárs Művészetek Múzeuma

Tegnap folytattam az ingyenes múzeumok felfedezését: a fő program az Építészeti Múzeum volt, és ha már ott jártam, beugrottam a mellette lévő Kortárs Művészetek Múzeumába is. Az építészeti kicsit más volt, mint amit vártam, Norvégia jellegzetes építészeti stílusának bemutatása helyett lényegében csak a királyi palota történetéről szólt a kiállítás. Lehet, hogy ez azért van, mert ingyenes, de az is lehet, hogy azért, mert kicsit furcsa rendszere van itt a múzeumoknak. Szervezetileg, papíron csak egy nemzeti múzeum van, és ennek több ágazata - ezek külön épületekben, a város más részein helyezkednek el. (A régi Nemzeti Galéria, Iparművészeti Múzeum, Építészeti Múzeum és Kortárs Művészetek Múzeuma egyesült Nemzeti Művészeti-, Építészeti- és Design Múzeum néven. Mind ingyenes!) Lényeg a lényeg, semmi nem volt a füves tetejű házakról, amiket annyira szeretek, de a kiállítás a palotáról nagyon jó volt!

A palota 1824-től 1849-ig épült Hans Ditler Frants Linstow tervei alapján. Ekkor a norvég főváros még a Christiania nevet viselte. Norvégia a dánoktól 1814-ben nyerte vissza függetlenségét, a palota építéséről szóló döntés pár évvel ezután született meg. Érdekes, hogy az akkor még szegény ország az egyetem és különböző kormányzati épületek építése előtt a palotát tartotta fontosabbnak. Az építkezésnek négy nagyobb szakasza volt, pénzhiány miatt pár évre le is álltak, valamint a terveken is módosítani kellett (2. és 3. szakasz) - eredetileg oszlopos oldaszárnyak is csatlakoztak volna a főépülethez. A változtatásokhoz az építész dán és német tanulmányutakon gyűjtött ötleteket. (Megjegyzem, a maketteket összehasonlítva nekem a mai megoldás jobban tetszik.) A '40-es években több terem készen volt már, így Carl Johan király beköltözhetett a palotába. A Carl Johan halála után 1844-ben I. Oscar vette át a koronát, és mivel az építkezés még folyt, könnyen lehetett változtatni a terveken az új királyi család igényei alapján. A végeredmény nekem nagyon tetszik: nem túl hivalkodó, mégis elég szép ahhoz, hogy méltó helyszíne legyen a királyi fogadásoknak. A teremőr, látva érdeklődésemet, volt olyan kedves és mesélt egy kicsit a palotáról, mikor a makettet nézegettem. Mesélt arról a teremről, ahol azok várakoznak, akik vannak olyan szerencsések, hogy fogadja őket a király. Ez egy (hogy is mondjam...) gondosan díszített terem, minden falát festmények borítják hegyekkel, fákkal és sok-sok madarral (a szoba innen kapta a nevét: Madaras szoba). A kiállításon volt pár óriásfotó a palota különböző termeiről - az ember kicsit úgy érezte, hogy ő is ott van.

Ezután az érdekes és sok újat mutató kiállítás után érkeztem meg a Kortárs Művészetek Múzeumába, ami igazából nem is volt a tegnapi terveim között, de gondoltam ha ingyenes, mégis benézek, hátha... Őszinte leszek, nem tetszett. A képek nem tetszettek, túl modernek és túl elvontak voltak. Ludvig Eikaas művei voltak kiállítva, főleg fametszeteket és ezekhez több, különböző színű lenyomatokat készített. Láttam egy valószínűleg nagyon híres művét (Astronaut) is, üvegtábla mögött őrizték, de nekem ez sem tetszett. Érdekes volt viszont, hogy az önarcképe, amiből többet is készített, egyáltalán nem hasonlít saját magához! Hogy ez miért lehet, nem tudni; viszont több interjút is vetítettek a kiállításon, amin egyértelműen kerek arca van, saját magát viszont nagyon keskeny állal ábrázolja. Hibás önértékelés, vagy csak nem tetszik neki a kerek arc? (Egyéb műveit is látva szerintem az előbbi.)

Tegnap csodálatos napsütés volt, és ami talán otthon nem egyértelmű: a legmelegebb úgy délután 5, de inkább 6 óra körül van. Úgy tűz ilyenkor a nap, mint otthon délben! El is kezdtem kicsit, szépen lassan barnulni. A hőmérséklet sokszor 20 fok fölött is van délután. Hajnali 4-kor már verőfényes napsütés van, és este 10-kor is teljesen világos van még. Éjjel az ég nem olyan feketés-sötétkékes mint otthon, hanem csak világoskék. Pedig a sarkkörtől még messze vagyunk! Itt éjféli napsütés nem lesz nyáron, de azért aki ehhez nem szokott hozzá, kicsit nehezen tud aludni. Alternatív megoldást nekem is kellett találnom, a szép világos függöny, ami ráadásul elég vékony is, nem túl hatékonyan sötétíti be a szobát. De visszatérve a délutáni szuper időjáráshoz: a múzeumok az Akershushöz közel voltak, így kinéztem oda, letelepedtem a fűre, és élveztem a csodaszép időjárást! Az osloiak nagyon szeretnek a füvön ücsörögni, a hideg tél után nagyon jó élvezni a tavaszt. Bárhol a városban, ahol egy kis zöldterület van, valószínűleg füvön heverésző embereket is látni. És milyen igazuk van! Sokkal jobb a friss levegőn, mint a négy fal között. A városháza előtti téren az Eurovíziós Dalfesztivál alkalmából építettek egy kis Eurovíziós falut, esténként koncertek vannak itt. Olyasmi ez, mint a Jászberényi Nyár, tegnap egy kis tánccsoport mutatta be tudását. A város most tele van virágillattal, nyílik a nárcisz, a tulipán, virágzik a gesztenye és a cseresznye, az orgonára még várni kell pár napot, csodaszép Oslo!

Május 17

Május 17-e nagy nemzeti ünnepe a norvégoknak, függetlenségüket ünneplik. A királyi család előtt felvonul az összes osloi iskola, ők integetnek a kicsiknek, órákig eltart az egész ceremónia. A sulitól kaptam jegyet a palota előtti állóhelyre, ahonnan mindent jól lehet látni, egy ideig onnan szemléltem az eseményeket. Pár órával később elindultam haza - a fényképezőgépemet otthon hagytam... -, épp próbáltam magam átverekedni a tömegen, mikor a felvonulók között megpillantottam az osztálytársaimat. Nem igazán tartozunk egyik általános iskolához sem, de ezt senki sem kérdezte... :) Csatlakoztam hozzájuk, és nagy büszkén felvonultunk mi is a király előtt! Integetett nekünk, láttam, hogy rám is nézett! Mosolygott és integetett az egész királyi család, nagyon közelről láttuk őket, óriási élmény volt!

Szépen felvonultunk, a menet vége a kikötőnél volt. A városháza előtti tér tele volt emberrel, ennyien nem is laknak Osloban... Teljesen úgy éreztem magam, mint egy átlagos napon Budapesten. :) (Egyébként azóta többször is jártam a kikötőben, és a tömeg megmaradt, úgy látszik az itteniek nagyon szeretik az akerbryggei sétányt.) Itt pihentünk, ettünk-ittunk, hogy újult erővel tombolhassuk végig a délutáni koncertet. Na jó, kicsit túlzás, hogy tomboltunk... Hulla fáradtan ácsorogtunk és vártuk, hogy Alexander Rybak énekeljen. Énekelt. Ügyes, jól tud hegedülni. Este még egyszer hallottuk őt, elénekelte a Fairytale-t, amivel tavaly megnyerte a dalfesztivált. Később ugyanis egy másik koncert is volt ugyanitt, ahol azok a norvég zenészek-énekesek léptek fel, akiknek valami köze volt az Eurovíziós Dalfesztiválhoz. Volt Bobbysocks (3:15-től aranyos kis szám), egy fura kinézetű, hosszú göndör fekete hajú rocker és még sok más (pl. volt ez és ez a dal), akik mikor feltűntek a színpadon, mindenki elkezdett sikítozni... Valószínűleg nagyon ismert művészek, én egy számot sem ismertem. Viszont nagyon jól éreztem magam, szuper volt a zene, ha előbb ismertem volna a dalokat, talán még én is sikítoztam volna. :)

A képek a királyi család honlapjáról vannak. A linkek pedig a Fairytale kivételével azon a koncerten készültek, amin én is ott voltam - az első (na jó, második...) sorban kell keresni, ha valaki meglát, kérem jelezze! :)

Símúzeum

Ma jártam a világ legrégebbi símúzeumában Holmenkollenen. Az itteni legnagyobb - világviszonylatban negyedik - síugrósánc felső része mellett van a múzeum, ami idén 125 éves.


A bejáratnál egy kutyus fogadott a Framről, aki nagyon nem akart az északi sarkra menni, ezért beleugrott a vízbe. A víz jéghideg volt, ezért valaki a legénységből kimentette, az életét kockáztatva ezzel. A kutyus egyik azon kevés kutyáknak az egyike (vagy talán ő volt az egyetlen?), akik túlélték a sarkvidéki utat. Ha egy kutya beteg lett vagy megsebesült, lelőtték, és megetették a többi kutyával - ez az élet körforgása.

A múzeumban megtudtam, hogy már több, mint ezer évvel ezelőtt is profik voltak az északiak a síkészítésben, de hát szükségük is volt rá. Sílécek segítségével nem süllyednek el a nagy hóban. Terepviszonyoktól és funkciótól függően többféle sít használtak, melyeknek mérete változó volt. A léc alsó részén hosszában ejtettek egy bevágást (ez a lentebbi képen látható is), ezzel könnyebben irányítható lett. Figyeltek arra is, hogy mikor a fatörzsből kivágták a lécnek szánt fát, az évgyűrűk görbületétől függően melyik oldal legyen a léc alja, és melyik a teteje. Norvégia egyes részein faragásokkal is díszítették a síléceket. És a férfiak ezer évvel ezelőtt is ugyanolyanok voltak, mint ma: néhol státusszimbólumnak is számított a hosszú síléc, mit sem törődve azzal, hogy okosabb dolog lenne a kívánt funkcióhoz kiválasztani a léc hosszát...


Síbotból is láttam párat, melyeket ügyes módon többfunkcióssá alakítottak: némelyiken kanál volt, hogy ha megszomjazott a fáradt síelő, akkor könnyen igyék; másiknak pedig éles lándzsa vége volt, mely az aznapi vacsi szolgáltatására specializálódott.


Láttunk a múzeumban egy szép szarvast is, és felvilágosítást kaptunk arról, hogy az Oslo közeli erdőkben egész sokat láthatunk. Nem bántanak, kivéve, ha odamegyünk hozzájuk és zavarjuk őket. Valamint ha újdonsült anyaszarvassal találkozunk, ne nagyon menjünk közel a kicsikhez, inkább lássuk be, hogy az anyaszarvas erősebb nálunk. De ha csak távolról nézzük őket, akkor tényleg barátságosak. :) Fontos tudni még a turistajelzések rendszerét: a piros csak téli cross-country-ra vonatkozik! Sokszor egybeesik a nyári kék jelzésekkel, mégis érdemes odafigyelni arra, hogy nyáron ne pirosat kövessünk, különben egyszer csak egy tó partján találjuk magunkat, ahonnan az egyetlen helyes út egy több kilométeres út visszafelé a legközelebbi elágazásig. Ezeken a részeken ugyanis télen simán keresztülvághatsz, de nyáron nem elég vastag a jég...

És hogy valamit a helyszínről is megtudjunk: maketteken kiállították a síugrósánc 1892-es, 1928-as, 1952-es és 1982-es állapotát. Most nagy felújítások folynak, az ezt mutató makett nyáron kerül a múzeumba. Egy másik terem pedig a királyi családról és legfőképp síelési szokásaikról szólt, sok fotóval. Egyikükről bélyeg is készült, amint épp száguld a síugrósáncon lefelé - csak épp kicsit igazítani kellett a képen, mert a lécek nem egy irányba álltak... :) Olav király pedig - aki híres volt arról, hogy szenvedélye volt a síelés - az 1973-as olajválság alatt, mikor vasárnaponként tilos volt autóba szállni, villamossal ment el síelni. Fotó is készült arról, mikor az ellenőrnek nyújtja át a jegyét - teljesen természetes arccal, mintha csak ezt tenné minden nap.

Turist i egen by

Tegnap Osloban egész napos múzeumozgatás volt a Turist i egen by (legyél turista a saját városodban) nevű rendezvény keretében. A városházán egy igazán hangzatos megnyitóbeszéd (egy kukkot sem értettem belőle...) és egy kis tolongás után mindenki kapott egy Oslo passt, amivel minden osloi múzeumba ingyenesen be lehetett menni. Sok múzeumban tárlatvezetések is voltak, de hát ugye az is på norsk...

Én régebben már voltam pár múzeumban (Fram, Viking Hajók Múzeuma, Kon-Tiki, Norvég Technikai Múzeum, Nemzeti Galéria, Norvég Néprajzi Múzeum), valamint kihúztam még a listáról az ingyenes múzeumokat (jobb lesz oda akkor menni, mikor nincs tömeg...), és elmentem oda, ami maradt! Így jártam a következő múzeumokban:

Természettudományi Múzeum
Sok kitömött állat, okos dolog ugyan szépen a "nagy családfa" szerint sorba rendezni őket, de mégsem volt az igazi... Sötét volt, nem keltette fel az ember figyelmét, pénzt nem adnék ki érte, de így ingyen jó volt. Kipipálva.


Geológiai Múzeum
A kövek sosem érdekeltek túlzottan, kár, mert ez egy jó kis múzeum. Még egy térkép is volt Oslo környékéről, hogy hol milyen kőzeteket találunk. Volt néhány dínó-csontváz is, olyan "kövek között ezt találtuk" féle... Ez tetszett.



Tengerészeti iskola (Sjømannsskolen) - Ekeberg
A négy múzeumon kívül jártam még a Tengerészeti Iskolánál, az első emeleti teraszán elfogyasztottam 3 ingyen kávét és 2 ingyen répatorta szeletet, miközben élveztem a gyönyörű kilátást a városra és a fjordra. Az épület egyébként 1913-19 között épült A. H. Bjercke és G. Eliassen tervei alapján, romantikus stílusban. Az előcsarnokot Per Krohg freskói díszítik, amit nem vettem észre, mert vak sötét volt bent. Nem baj, úgyis visszamegyek, mert egy közeli domb falain 5000 éves sziklarajzokat lehet látni. (Egyébként, azoknak, akik már jártak itt: ez az az épület, amit láttunk az Operaházból, négy tornya van, és sosem tudtuk, hogy mi a fene ez!)


Akershus Várkastély
Az Akershus erőd kastélyát mutatják itt be. A szokásos dolgok: szépen berendezett szobák, sok szép régi bútor és rengeteg tükör, amik nagyon tetszettek! Az udvarban korhű ruhába öltözött árusok voltak, meg lovagi torna, vagy legalábbis valami hasonló. Nem igazán értettem mit beszélnek, minden norvégul volt, de ha belegondolok, otthon is minden rendezvény magyarul van, úgyhogy egy szavam sem lehet. A kastélyban található VII. Håkon király, Maud királynő, V. Olav király és Märtha trónörökösnő sírja.

Norvég Ellenállási Múzeum
A múzeum az Akershus erődben van, amit a második világháború alatt elfoglaltak a németek (1941-45). Itt a norvégiai eseményeket követhetjük nyomon, és hogy hogyan győzte le a megszállókat a norvég ellenállási mozgalom. Érdekes kiállítás, ajánlom mindenkinek a múzeumot, nekem sajnos nem sok időm volt rá...


Kon-Tiki Múzeum
Itt már jártam ugyan, de az Ellenállási Múzeum után becsatlakozott hozzám néhány osztálytársam, azzal a tervvel, hogy átmegyünk a Norvég Tengerészeti Múzeumba, ami egyébként következő, és egyben utolsó pontja volt a tegnapi tervemnek. Persze elkéstünk. A múzeum délután 4-kor zár, mi kicsit 4 után értünk oda. A Kon-Tiki viszont nyitva volt, így betértünk oda. Nekem ez annyira nem tetszik... Ok, nagyon figyelemre méltó az az út, amit megtettek azzal a tutajjal, de nekem valahogy mégiscsak egy olyan múzeumot jelent, amiben van 2 tutaj. És ennyi.

Több szempontból is jó volt ez a nap. Először is, nagyon szeretek múzeumokba járkálni, így elmehettem pár olyan helyre, ahol még nem voltam, és ha fizetni kéne érte, lehet hogy nem is mentem volna el. Megtudtam pár dolgot, amit eddig nem tudtam: például hogy mi az az épület és hogy milyen jó a teraszán kávézni, hogy milyen sokféle hal és sirály van, hogy vittek fel egy kis norvég zászlócskát a Holdra (és vissza is hozták), hogy egész nagy kastély van az erődben, és hogy barlangrajzok is vannak Osloban - de ezt sajnos csak ma olvastam. Nem baj, van még két hónapom, és addig még a többi múzeumba is el fogok menni!

Koppenhága

Életemben először, de remélem nem utoljára óóóriási nagy hajóval utaztam! Egyik hétvégén átmentünk Koppenhágába, pénteken délután 5-kor indultunk, és másnap délelőtt fél 10-kor kötöttünk ki. Egy napot töltöttünk a városban, körülnéztünk, majd másnap délután 5-kor indultunk is vissza.

Dánia fővárosa nagyon szép, rengeteg régi ház, sok kis utca, Királyi palota, Christiansborg palota, múzeumok, szép kertek, csavart tornyú templomok, Carlsberg sörgyár, ahol a kiállítást nem, de autóversenyt láttunk... Christiania városrész egy külön kis szigeten helyezkedik el, amelynek szép kis bástyái vannak. Itt keveredik a régi kisutcák kultúrhangulata egy kis gettófílinggel. Érdekes egyveleg, az egyik utcában még egy különleges templom mellett megy el az ember, szép, rendezett, de nagyon régi, düledező és aranyos házikók mellett, majd a következő utcában hirtelen olyan helyen találja magát, ahol a fiatalság szabadsága teljesen betelíti a levegőt, mindenféle ember megtalálható ott és bármit szabad. Ezzel párhuzamosan rendőr sem sok van a környéken, tipliztem is el gyorsan... :) Imádok császkálni régi kisutcákban, inkább visszakanyarodtam ilyen irányba.

Sok időnk nem volt körülnézni, a hétvége legnagyobb részét a hajón töltöttük, de annyira nem is baj, nekem ez a rész tetszett a legjobban! Mikor néztük a fjordot, a naplementét... csodálatos volt! Visszafelé jövet korán reggel felkeltem, kimentem a hajó orrába és egy kényelmes széken ülve reggeliztem meg a dániai szállodából megmentett camembert sajtot eredeti dán kenyérrel, miközben az Oslo-fjord partját néztem.

A norvégok nem beszélnek

A norvégok nem beszélnek. Egyáltalán. Nincs kivétel.

Eleinte azt hittem, hogy csak az a pár norvég nem mert megszólalni, akikkel összefutottam, de mostanra már túl sok lett az ilyen véletlenekből. Azt, hogy a liftben a hellomra csak a külföldiek válaszolnak, már megszoktam. De a többit azt hiszem sosem fogom.

A konyhában visszaköszönnek ha köszönök, ez már jó! De ha véletlenül épp az ő polca előtt állok, és valamit ki szeretne venni, akkor nem szól... Nem is vár órákig, hogy hátha olvasok majd a gondolataiban, hanem egyszerűen csak utat tör magának. Ok, az ő polca, azt vesz el onnan amit akar, de muszáj engem fellökni?

Ugyanez az utcán, ha meg szeretne előzni. Nesztelenül oson mögöttem, vagy csak én nem figyelek, mert arra koncentrálok hogy minél kevesebb hibával beszéljek ahhoz, akivel épp hazafelé tartok - de ez mindegy is. Egyszer csak valaki nekem jön, én megijedek, mert otthon nem szokás ennyire hozzáérni ismeretlen emberekhez. Ezzel a mellettem levő is így van, szóvá is teszi a dolgot. Emberünk talált utat magának, bocsánatot persze ő sem kért. És pár perccel azután, hogy megvitattuk milyen illetlen dolog ilyet tenni, igazán arrébb álltam volna ha szól, jött a következő... Majd' fellökött, szó nélkül.

Busszal mentünk ki a Koppenhágába induló hajóhoz a sok csomagunkkal, mikor újabb meglepetés ért. A busz ajtaja nem tudott becsukódni, mert vmi érzékelő kütyü útjában volt a nagy tatyóm, erre a sofőr norvégul figyelmeztetett - legalábbis gondolom, mert egy kukkot sem értettem abból, amit mondott. Angol nyelven arról beszéltünk, hogy nem értjük, miért nem indulunk, mikor a mögöttem álló férfi egyszer csak rántott egy jó nagyot a táskámon, mindenféle előzetes bejelentés nélkül. Pedig ha szólt volna... nem értem én ezeket az embereket.

Itt jártam eddig :)

• Create your own travel map or travel blog


• Great holiday rentals at TripAdvisor